A magyar cég, amelyik Oroszország után Afrikát és Amerikát hódítaná meg


Forrás: Portfolio

Tudatosan építkezik és komoly tervei vannak a tavaly oroszországi gyárát megnyitó Sanatmetal Kft-nek – derült ki Farkas József ügyvezető interjújából, amelyet a Cégérték magazin készített. A vállalat újrafogalmazta küldetését és nemzetközi családi vállalkozásként azonosította magát.

“Azt szoktam mondani, könnyű alakítani egy külföldi céget, de hatékonyan irányítani, megismerni a nemzeti sajátosságokat, adó, könyvelési, jogi követelményeket, nagyon nehéz és még sokat kell tanulnunk” – fejtette ki a lapnak a Sanatmetal első embere a külföldi terjeszkedés tapasztalatairól. Arra is emlékeztetett, hogy a cég történetileg traumatológiai implantátumok gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, majd gerinc-, később térd- és csípőprotézisek jöttek a palettára.

A vezetőnek határozott elképzelései vannak azok után, hogy 2018-ban megnyitották oroszországi gyárukat (melynek megnyitóján Kaluga megye kormányzója és az orosz egészségügyi miniszterhelyettes is részt vett). Oroszországból Eurázsiát szeretnék ellátni, Mexikóból Dél- és Közép-Amerikát, és szeretnék az Öböl-menti régiót is lefedni, ez utóbbi afrikai hídfőállást jelentene.

A társaság növekedési célja, hogy profiljában Európában az első húsz között legyen, és a legutóbbi hírek szerint már ott is van a cég. Emellett folyik a márkaépítés, melynek célja, hogy nemzetközi szinten is erős márkává váljon a Sanatmetal.

Arról is beszélt a cégvezető, hogy folyik a szervezet letisztítása, a jövõ évet SANAT Holding szervezetben folytatják, erősítik a menedzsmentet, méregdrága oktatások és folyamatfejlesztések zajlanak. A WIWE (a Sanatmetal bankkártya nagyságú szívdiagnosztikai eszköze) kikerült egy startup formájú myWIWE kft-be, hogy gyorsabban tudjon fejlődni és tisztább legyen a core üzletágak folyamata. Ebből az eszközből 2019-ben 500 millió forintos árbevételt várnak. A gyógyászati segédeszközök esetében 2020 májusában élesedő szigorúbb szabályok szerinte újraosztják az egészségipar világpiacát, és cél, hogy ennek a nyertesei között legyen a magyar cég.

A tervekről szólva kifejtette, hogy megfelelõ értékesítéssel jelentõsen növelhetõ piaci részesedésük Oroszországban, illetve más régiókban is.

Ugyanakkor nagyon sok helyen – érthető módon – a nemzetközi beszállítók aránya korlátozva van. Ezen tud segíteni, ha az orosz mintához hasonlóan termékeinket helyben gyártjuk, hasznosítva a kormány „kifektetési” elképzelését is – vélekedett.

Farkas József

Sanatmetal Kft., ügyvezető igazgató

Farkas József a Sanatmetal Kft. ügyvezető igazgatója valamint tulajdonosa. A vállalkozás megalapítása előtt mérnöki, majd közgazdász-mérnöki végzettséget szerzett. 1991-ben lett a traumatológiai és ortopédiai terület aktív résztvevője, mikor a Sanatmetal Kft. elődjének lett az ügyvezető igazgatója. Az amerikai-brit-magyar tulajdonú DePuy-Sanatmetal Kft. vegyes vállalat idején a cég vezérigazgatója, 1999-től a Sanatmetal Kft. ügyvezető igazgatója lett. A krízis-menedzsment, szervezetfejlesztés, valamint a kontrolling rendszer szakértője. Részt vesz a kutatási, fejlesztési tevékenységekben. A képerősítő nélküli disztális velőűrszegezés innovatőre, a FLEX-TLT gerincrendszer, valamint számos implantátum és egyéb segédeszközök szabadalmának tulajdonosa.

Címlapkép: Farkas József, a Sanatmetal Kft. ügyvezető igazgatója, miután átvette Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől a 2014. évi Innovációs Nagydíjat a 2014. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismerések átadási ünnepségén az Országház Felsőházi termében 2015. március 26-án. MTI Fotó: Soós Lajos